Az egyesület célja

A PCF Egyesület célja, hogy kialakítson egy informatikai szakértőkből álló közösséget, amely hozzájárul a tagok szakmai boldogulásához, az informatika népszerűsítéséhez, mindemellett pedig szakmai és iparági alapelveket fektet le. 2015 novemberében megkezdhettük a fenti célok gyakorlati megvalósítását is.

Közösséget építünk

Mindig fontos, hogy egy szakma képviselői kapcsolatban legyenek egymással. Fokozottan igaz ez az akkor, ha az adott iparág folyamatos térhódítással egyre meghatározóbb szerepet játszik a társadalomban, az informatika pedig egyike ezeknek a területeknek.

Összekötünk

Fontos szakmai és üzleti kérdéseket befolyásolhat az, hogy ismered-e azt a szakértőt, akinek tudására, munkájára szükséged van. Célunk, hogy megteremtsük azt a környezetet, amely lehetőséget ad arra, hogy a vállalatok és szakértők, illetve hasonló célokkal és elképzelésekkel rendelkezők rátaláljanak egymásra.

Képzünk

Az informatika rohamosan fejlődik, és kizárólag folyamatos tanulással és önképzéssel tarthatunk vele lépést. A tudásátadás megszervezésével célunk a tagok számára lehetőséget adni a folyamatos szakmai fejlődésre.

Alapelveket fektetünk le

Az informatika iparágának fejlődése és térhódítása a szakma felelősségének növekedését is eredményezi, ezért fontosnak tartjuk alapelvek közös lefektetését. A PCF Egyesület neve, maga is egy értékrendet sejtet, amely csoportunk működésének fő irányadója hosszú évek óta.

A zeroToHero program

A zeroToHero junior program már több, mint egy éve megkezdte működését, és megközelítőleg 1000 pályakezdő informatikussal ismerkedtünk meg. A szakmai fejlesztések mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy közösséget alkotva, kapcsolatban maradjunk azokkal a követőinkkel, akik oktatásra jönnek hozzánk, vagy az online tréninget teljesítik. Immár az PCF Egyesület részeként folytatjuk a megkezdett munkát.

Az ötletadó gondolatai

„Komoly sikereket azok a vállalatok érhetnek el, amelyek a munkatársakat, azok tudását, mindennél magasabbra értékelik. A fő kompetitív előny ez a tudás lesz, illetve az az összefogás, amely az ilyen cégek dolgozói között kialakulhat. Deklarált cégvezetési filozófiámmá vált ez, és a hosszú évek bebizonyították, hogy a People Come First működési stratégia beválik. Az Egyesület remek lehetőséget fog adni arra, hogy megismerkedjük hasonló gondolkodású kollégákkal, akikkel együtt pedig hegyeket tudnánk megmozgatni.”
Kerepes Tamás

A teljes történetet itt olvashatod el.